Sub Rosa - egy regény blogja

A kutatómunkáról

Természetesen ezúttal sem valami kollektíve bevett, mindenki által alkalmazott módszerről fogok szólni, sokkal inkább arról, hogy én magam milyen irányelveket szoktam követni, miből indulok ki és hogyan, merre folytatom, tehát hogy számomra mi a legideálisabb technika. Előre jelzem, ismét egy szubjektív hangvételű cikk következik!

A kutatómunka, mint azzal a többség nyilván tisztában van, szerves része a prózaírásnak. Ahány író, annyi módszer: van, aki könyvtárakban kutat napokon, heteken keresztül, mások az Internetre esküsznek. Megint mások az utazást választják, tanulmányutakat szerveznek leendő regényük színhelyére, hogy bebarangolva annak minden négyzetméterét, megismerve az ott élő embereket és azok kultúráját, a lehető legaprólékosabban tudják majd szemléltetni a valóságot (erre talán Lőrincz L. László a legjobb - élő - példa).

Hogy egyszerűen tudjak értekezni az írásnak ezen kezdeti fázisáról, cikkemben konkrétan a Sub Rosa kutatómunkáit fogom ecsetelni - elvégre a módszerek nem csak írónként, de regényenként is változhatnak, változnak.

Először is meg kell találni a kiindulópontot! Tudtam, hogy milyen témát szeretnék feldolgozni - tehát középkori hagyaték, betiltott könyvek és azok rejtekhelyei, európai kultúra -, így elsőként az otthoni könyvtárat túrtam fel az ide vágó irodalom után. Talán kissé nevetségesnek tűnik, de ilyenkor célszerű a képes enciklopédiákat elővenni, az olyan ifjúsági tudományos könyveket, mint a Mi Micsoda vagy a Szemtanú sorozat. Ezek ugyan csak felszínes információkat közölnek, mindössze körvonalazzák az adott témát, viszont nagy előnyük, hogy gyönyörű képeket tartalmaznak - részletes fotókat, épületek alaprajzát és keresztmetszetét, illetve korabeli festményeket, rajzokat, kódexillusztrációkat. Könnyen és gyorsan lehet bennük keresni, és a segítségükkel nagyszerűen megalapozhatjuk a tényleges kutatómunkát.

Én várakat, kastélyokat, lakótornyokat kerestem a 12-13. századból, melyeket keresztény országokban építettek, és ahol elméletileg nyugodtan állhatott volna az én fiktív könyvtáram is - pár órányi lapozgatás után több mint elég ilyen épületet találtam. Amikor ezek megvoltak, kiválasztottam a nekem leginkább tetszőket (illetve a történet szempontjából a legmegfelelőbbeket), és a Google segítségével annyi információt gyűjtöttem róluk, amennyit csak bírtam.

Mindenképp szerettem volna egy rövidebb listát összeállítani, tehát felsorolni pár olyan könyvcímet, melyeket a Sub Rosa könyvtárban őriztek. Ehhez nem kellett különösebb kutatómunkát végeznem, hiszen olvasmányaimból emlékeztem eretnekek, korai reformátorok neveire, és úgy okoskodtam, hogy átgondoltam, milyen témák fájtak legjobban annak idején az egyháznak. Olyan könyveket találtam ki tehát, melyek talán sosem léteztek, de nyugodtan létezhettek volna, és asszociálnak A rózsa nevére is (pl. Kistestvérek Bibliája vagy Dolcino szent könyve).

Arról, hogy hogyan s miképp néztem utána a Templomos Lovagrendnek, talán nem szükséges túl sok szót ejtenem. A templomosok hétszáz éve vannak divatban, mind a történészek, mind az írók, mind az összeesküvés-elméletfüggők imádják őket, így elég beírni akár egy szót is a Google-ba, és több száz oldalnyi anyag zúdul ránk, akárhány nyelven - csak tudni kell gyomlálni a sok különböző információ közt.

A fentebb említett épületek, az Európa különböző pontjain szétszórt réges-régi várak és tornyok csak mellékhelyszínek; van köztük olyan is, amiről csak szóban tesznek említést a szereplők. Kellett még egy fő helyszín, ahonnan kiindulhat ez egész történet, és ahol a végső felvonás is játszódik majd. Egy olyan helyszín, ami elég régi, gyönyörű, nagy történelmi múlttal rendelkezik, és amelynek a hangulata is tökéletesen passzol a regényhez. Így esett a választásom Prágára, az Arany Városra, ahol gond nélkül elhelyezhetek egy antikváriust, egy bibliofilt, egy konspiráló régészt és egy nyomozgató bárzongoristát. Tudtam, hogy számomra képtelenség lenne elutazni az összes helyszínre, de Prágát mindenképp fel szerettem volna fedezni magamnak, hogy igazán élethűen mozgathassam itt a karaktereimet a regény legalább 50 százalékában. Erről részletes útinaplót lehet olvasni itt a blogon, szóval csak annyit fűzök hozzá, hogy a hitelesség érdekében nem feltétlenül a kijelölt turistaútvonalat kell követni, és nem csak a leghíresebb épületeket kell megbámulni.

A prágai tanulmányút után már nem nagyon volt más hátra, kezdődhetett a cselekmény részletes lejegyzetelése, a helyszínek egymás után rakosgatása, illetve a felfedezett részletek és tudásanyagok elhelyezése a történet egyes pontjain.

A kutatómunkának talán sosincs vége: ha az ember alaposan beleássa magát egy izgalmas témába, könnyen a rajongójává válhat, és a könyv megírása után is heves érdeklődést mutathat iránta. Én legalábbis folyton ezt csinálom: A Sivatag Szeme óta folyton megakad a szemem egy-egy egyiptomi régészettel foglalkozó cikken; a Cosa Nostra óta (akarva-akaratlanul) gyakran tartok kiselőadást az Olasz Maffia történetéről; a Sub Rosa jegyzetei óta pedig valóságos megszállottja vagyok a templomosoknak, a keresztény egyház történetének, a középkornak, a huszonhármas számnak, a régi könyveknek...

Készüljünk fel rá, hogy az igazán alapos és részletes kutatómunka után nem fogunk tudni egykönnyen elszakadni az adott témá(k)tól! De hát ezért írunk könyveket, nem igaz?

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja