Az utolsó bejegyzés

Csaknem három és fél éve indítottam ezt a blogot, és most elérkeztem az utolsó bejegyzéshez. Úgy érzem, a Sub Rosából kihoztam, amit csak lehetett: 2010 óta a regény három kiadást is megért, rengetegszer szerepelhetett a sajtóban, és sok emberhez juthatott el. Úgy érzem, most már épp itt az ideje, hogy elengedjem, és hagyjam, hadd járja a maga útját. Az Ulpius-ház Könyvkiadó jóvoltából az idén januárban megjelent harmadik kiadás minden eddiginél több emberhez juthat el, így hát nincsenek kétségeim, amikor azt mondom, végleg leveszem a kezem a könyvről, hiszen már nem tartok attól, hogy nem éri el a célját.

Köszönöm mindenkinek, aki olvasta a bejegyzéseket! A blogot nem törlöm, remélhetőleg még sokáig itt lesz, hiszen azt hiszem, elég érdekességet sikerült összegyűjtenem rá. Álljon itt mementóként, miközben én magabiztosan és elégedetten tovább lépek.

Továbbra is ajánlom magamat, illetve kiadómat.

Viszont látásra, Emberek!

2012. márc. 4. 18:28 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Az utolsó bejegyzés
írta: B.Szabi

Új Sub Rosa, új előzetes!

Új könyvhöz új előzetes dukál. Gerő Jani barátom, azaz a Moony Cinema boszorkánykonyhájából került ki ez a minimalista, sejtelmes videóelőzetes, mely a Sub Rosa harmadik kiadásához készült, és melyet érdemes hangosan, sok basszussal végignézni, úgy az igazi a hozzá tartozó zene. Ne feledjétek, a könyvet már megvásárolhatjátok vagy online megrendelhetitek, és bele is lapozhattok EZEN AZ OLDALON.

2012. febr. 7. 8:35 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Bármi egyéb
írta: B.Szabi

Megjelent a Sub Rosa 3. kiadása!

Kedves Olvasóim!

Ma jelent meg Magyarországon annak a regénynek a harmadik kiadása, mellyel 2008 nyarától 2009 teléig dolgoztam, és amelyhez először adtam a saját nevemet. A Sub Rosa először 2010-ben látott napvilágot a pozsonyi MEDIAN Kiadó hathatós segítségével, és az akkor kinyomtatott 350 példány pont egy év alatt fogyott el. Ennél is fontosabb azonban, hogy három országban volt meglepően pozitív sajtója: recenziók, kritikák, interjúk jelentek meg róla szép számmal.

Elolvasom »

Templomosok a Balatonon

Rendkívül szellemes és szórakoztató (pozitív) kritikát írt a könyvek+ blog tulajdonosa, egy ember. A cikk már a honlapomon keresztül is elérhető, az alábbi linkre kattintva:

Elolvasom »

Lőrincz L. László és a Sub Rosa

Lőrincz L. Lászlót akkor ismertem meg, amikor egy alapiskolás osztálytársnőm a kezembe nyomta a Síva utolsó tánca c. regényt, hogy olvassam el, mert baromi jó. Az volt az első találkozásom mind a krimi műfajával, mind azzal az élménnyel, amikor szinte egyetlen szuszra olvasok el egy több száz oldalas regényt.

Lőrincz L. László akkor megfogott, a világa teljesen elvarázsolt, és a következő két évben nagyjából további ötven könyvét faltam fel. Tanulmányoztam az életrajzát, e-maileztem vele, majd egy merész fordulattal elküldtem neki egy novellámat. Ő véleményezte, javításokat javasolt benne, én megköszöntem, és küldtem a következő írásomat: egy kisregényt. Ez így ment nagyjából másfél évig, Laci bácsi pedig készséggel segített az írói fejlődésemben.

Elolvasom »

Ferenczy-cameo

2011 tavaszán jelenik meg a MEDIAN Kiadó gondozásában a Pokoli szimfóniák (Négy kisregény az Ördög tolmácsolásában) c. antológia, melyben nyitó történetként olvasható majd A Corelli-kísérlet c. kisregény. Ebben tűnik majd fel mellékszereplőként (szinte csak statisztaként) a Sub Rosa főszereplője, Ferenczy László. Aki eléggé odafigyelt a Sub Rosa olvasása közben, talán emlékszik a jelenetre, amikor a regény vége felé László az antikvárium polcai közt futkos izgatottan, és valaki benyit, mire ő félvállról elzavarja - A Corelli-kísérletből megtudhatjuk, ki volt ez a névtelen illető!

Aki többet szeretne tudni a készülő könyvről, kattintson a címre vagy a mellékelt képre!

Ahol a regény kapható...

Elérkezett az idő egy "lássuk a medvét" bejegyzéshez. Alább olvasható azoknak a boltoknak és webáruházaknak a listája, ahol gond nélkül hozzá lehet jutni a regényhez.

Elolvasom »

Interjúcsokor

A legutóbbi sajtós bejegyzés után most következzenek azok az interjúk, melyek a Sub Rosa kapcsán születtek és jelentek meg az írott médiában.

Elolvasom »

Kritikacsokor

Az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam ezt a blogot, amiért elnézést kérek minden olvasómtól! Most újult erővel ugrok neki a szerkesztésnek és a bejegyzések írásának - elsőként egy csokornyi kritikát hoztam a májusban megjelent regényről.

Elolvasom »

Tizennyolc perces videókritika!

Sceurpien, az Egy könyvről blog gazdája készítette az alábbi, rendkívül hízelgő videókritikát. Ezúton is köszönöm a magas pontszámot (8/10) és az elismerő szavakat! Nézzétek végig!

Elolvasom »

2010. júl. 19. 15:34 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Sajtó Címkék: Bíró Szabolcs, kritika, Prága, próza, recenzió, regény, sub rosa, videó
írta: B.Szabi

Megjelent A Sub Rosa tanulmányút!

Többször is megígértem már, hogy lesz még ingyenesen letölthető Bíró Szabolcs könyv. Ennek most jött el az ideje: megjelent A Sub Rosa tanulmányút, mely sorban a kilencedik könyvem (polgári nevemen a harmadik), de az első, amely a fiktív cselekményű szórakoztatás helyett a valós dokumentálást tűzi ki céljául. Az e-könyv a Praga Caput Regni sorozat második részeként látott napvilágot.

 

 

Elolvasom »

Umberto Eco új regénye Prágához kötődik

Kémek, politikusok, uralkodók és összeesküvők a főszereplői Umberto Eco új regényének, mely októberben jelenik meg, harminc évvel az egész világon bestsellerré vált A rózsa neve után.

Szokásához híven a bolognai egyetem nyugdíjas szemiotika professzora szereti a titokzatosságot, és főleg az irodalmi játékot.

Éppen harminc éve, 1980-ban jelent meg Eco egész világon bestsellerré vált regénye, A rózsa neve.

Elolvasom »

2010. júl. 18. 2:25 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Bármi egyéb Címkék: eco, Prága, regény, umberto
írta: B.Szabi

Megjelenik a Praga Caput Regni sorozat második kötete

Jövő héten megjelenik A Sub Rosa tanulmányút, amely (ahogy a címe is mutatja) egyfajta kiegészítése a Sub Rosának, második része a PRAGA CAPUT REGNI sorozatnak, 60 oldalas, fényképekkel teletűzdelt és ingyenesen letölthető.

A regény megírását megelőző, négynapos prágai utazáson írt napló egyes fejezetei ugyan már jó ideje olvashatók itt a blogon, mégis érdemes lesz letölteni az e-könyvet.

Hogy miért? Mert a szövegben itt-ott javításokat eszközöltem, pár helyen hozzá is írtam ezt-azt, továbbá egy előszóval is gazdagabb lett a rendhagyó útinapló. Ezen kívül harmincnégy nagy felbontású fotó látható Prága egyes részeiről, melyek - bár nem profi fényképészek munkái - bármiféle változtatás nélkül, eredeti valójukban kerültek bele az ingyenes kiadványba.

A hétvége folyamán elkészül a borító, majd felkerül a kész anyag a www.biroszabolcs.eu oldalra, ahonnan pár kattintással, egyszerűen le lehet majd tölteni.

Kellemes hétvégét és jó olvasást kívánok mindenkinek!

Megjelent!!!

Hosszas huzavona és millió átszerkesztés után végre megjelent a SUB ROSA! A 81. Ünnepi Könyvhéten már meg lehet találni a MEDIAN Kiadó által gondozott regényt a Xantusz könyvterjesztő vállalat sátrában, valamint ugyanezen terjesztő boltjaiban is ott lesz hamarosan. Aki dedikált példányt szeretne, azt várom június 19-én (szombaton), 16:00 órára a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumba ("Sárga Kastély"). Nemsokára több terjesztőnél is ott lesz a regény, igyekszünk mind Magyarországon, mind Szlovákiában elérhetővé tenni. Ára 10 euró.

Elolvasom »

A nagy Sub Rosa bejegyzés

Elérkezett a pillanat, amire már régóta vártunk! Saccperkábé két héten belül megjelenik a Sub Rosa, az első, nyomtatásban is napvilágot látó Bíró Szabolcs regény! Immár húsz hónapja annak, hogy elindult a könyv blogja, és huszonkét hónapja, hogy megírtam az első fejezetet. Az alábbiakban lássuk szépen sorban, mikből áll össze a regény a magván, a belívén, a szövegén - tehát magán a történeten - túl!

Elolvasom »

És íme a végső előzetes!

Örömmel jelentem, hogy némi bajlódás és kis hercehurca után sikerült megvágni és a webre tölteni a Sub Rosa végleges(nek szánt) előzetesét! Az eredmény az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

KATT IDE!

Fülszöveg no2

Megszületett a regény végleges fülszövege. Nem sokban különbözik az első változattól, de ez azért már lecsiszoltabb és valamivel tömörebb is. Tessék:

Elolvasom »

Íme a borító!

Kedves Olvasók! Viola Ferencnek köszönhetően elkészült a Sub Rosa borítója, melyet alább lehet megcsodálni. Már csak a kiadó logója hiányzik róla, de azon kívül nem várható egyéb módosítás.

Elolvasom »

2010. márc. 31. 13:14 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Megjelenés Címkék: Bíró Szabolcs, borító, megjelenés, Prága, regény, sub rosa, Viola Ferenc
írta: B.Szabi

Pillanatnyi kedvcsináló

Ne feledjék a Kedves Olvasók!
Nemsokára ilyen sikátorokban sétálhatunk együtt:

Nem kell már sokat várni a Sub Rosa megjelenésére, a jelenlegi tempó mellett ugyanis még a nyár beköszöntéig napvilágot lát!

A Sub Rosa idén megjelenik!

HELYZETJELENTÉS!

A Sub Rosa egyenesen halad a megjelenés útján, és ha minden igaz, hónapokon belül napvilágot lát! A borítóért Viola Ferenc felel, tehát egy igazán kellemes, megkapó dizájnra lehet számítani. A szerkesztés folyamatban van, a végleges oldalszám közel lesz a 300-hoz. Nemsokára az első fejezetet is el lehet majd olvasni.

 

 

Régebbiek | Végére »